Felfüggesztettet kaptak a fegyőrök, akik megvertek egy kubait, akit menekültnek néztek
A fegyőrök a férfi magyar barátnőjét is megverték.
A fegyőrök a férfi magyar barátnőjét is megverték.
A vád zsarolási kísérlet volt. Egykori józsefvárosi képviselőről van szó.
A korábbi olimpiai bajnok birkózó végig tagadta az ellene felhozott vádakat.
A Manchester United egykori edzője kétmillió eurós bírságot is kapott.
A Kossuth téren tüntetett, majd rátámadt egy rendőrre. Az ítélet jogerős.
Két év börtönre ítélték, öt év próbaidőre felfüggesztve.
Öt évre el is tiltották foglalkozása gyakorlásától.
Elhanyagolták a kicsiket, akik sokszor az óvodába is piszkosan mentek, a ház pedig, ahol a család élt, tele volt szeméttel.
A bíróság elrendelte pszichiátriai kezelését is.
Szomszédjuk cuccaira vigyázott a férfi, a zacskóban egy pisztolyt talált, véletlenül elsütötte, fejbe lőtte vele lányát, aki meghalt.
Hivatali vesztegetés és hűtlen kezelés miatt találták bűnösnek Kolovics Jánost, aki 2010 és 2014 között volt Szigetvár fideszes polgármestere. Az ítélet nem jogerős.
Emellett még 18,8 millió euró, azaz 6 milliárd forint büntetést is kell fizetnie a Real Madrid labdarúgójának az El Mundo című lap értesülése szerint.
A nő azért rúgta hasba a hatéves kisfiút, mert kiborította az ételt.
Az egyik XIX. kerületi társasház folyosóján feküdt, a rendőrök felrázták, mire mellkason ütötte az egyik rendőrt, több alkalommal feléjük rúgott. Kiderült, hogy kábítószer-birtoklás miatt körözik.
A 37 éves férfi pár perc várakozás után türelmetlenkedni kezdett, videót készített a kórház egyik dolgozójáról, majd megütötte a biztonsági őrt.
A 2015 októberében történt szerencsétlenség ügyében most emelt vádat a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség.
A férfi korábban magyar bronz érdemkereszt kitüntetést kapott az államfőtől paralimpiai eredményeiért. A hatóságokkal együttműködött, és megbánta, amit tett. A bíróság azonban nem mentette fel, mert többször is kihasznált fiatalkorú lányokat.
A 80 éves színművész fia hét hónapot töltött a Venyige utcai fogházban. Ügyében az eljárást másodfokon folytatják.
A pár még 2016-ban vasvillával szúrt agyon egy védekezésre képtelen pulit, mert a kutya állítólag kergette a birkáit.